SZEMBESÜLÉS AZ EREDMÉNNYEL

A szövettan

 2013. augusztus 09-én elérkezett az a nap, amikor először tettem be a lábamat a Kék golyóba, akkor még nem gondoltam, hogy mennyiszer fogok ide járni. Nagyon féltem, sőt rettegtem attól a gondolattól, hogy kopasz emberek fognak mászkálni körülöttem és egyetlen egy olyan embert nem fogok látni, akinek lenne haja. Kellemeset csalódtam, hogy egyetlen egy kopasz személyt nem találtam, mekkora tévhitben voltam. 

 Pár órán keresztül várakoztunk anyuval, közben azon aggodalmaskodtam, hogy lesz egy vágás a nyakamon. Most már szánalmasan nevetek magamon, hogy hogyan lehetett ilyen felfogásom. Kiakadva mondtam anyának: -’’ Hogyan fogok kinézni azzal a vágással a nyakamon!?’’ A fejemben még az is járt, hogy akár hányszor ha majd a hegre nézek egész életemben a kórházi és a várakozási napokra fogok emlékezni. 

 Szerencsére hamar sorra kerültünk, mert egy kedves orvos barátunk ajánlotta a doktornőt. Mikor behívtak, a doktornő bejelentette, hogy most azonnal megműtenek. A torkomban hatalmas nagy gombóc kerekedett, a fejemben csak ezek a szavak hangoztak:-’’ Tessék? Most? Azonnal? Micsoda??’’  Gondolkodni sem volt időm, még fel sem fogtam, hogy 10 perc múlva műtenek.

 Pontosan olyan volt, mint a filmekben. Minden zöld, középen a műtős ágy, a sarkokban az eszközök, kötések…riasztó volt ezt élőben magam előtt látni. Kék hálót tettek a hajamra és a szandálomra. Felfeküdtem az ágyra, rám terítettek egy zöld leplet.

 Sajnos majdnem mindent láttam, mert a falon egy kis tükör volt, a fejemet abba az irányban kellett tartanom, pontosan láttam a két doktor nőt. 2 érzéstelenítőt kaptam, de annyi mindent éreztem: ahogy húzzák ki a mintát, összeforrasztják a bőrömet, bele borzongok, ha visszaemlékszem. Mikor varrták össze a bőrömet azzal a gondolattal nyugtattam magamat:- ’’ Nyugodj meg Mira! Ez csak egy terítő, amit most varrnak.’’ Az a húsz perc számomra olyan volt, mint ha 2 óráig tartana, az alatt végig könnyeztem és magamban két szót ismételgettem folyamatosan: -’’ erős vagyok, erős vagyok…!’’

 A műtét végeztével, zsibbadt a jobb oldalam, nem tudtam mozgatni a fejemet, feküdni is nagyon óvatosan tudtam. Egy 10x10 cm-es fehér tapasszal fedték le a nyakam jobb oldalát. 1 hét múlva rendeltek vissza kötés cserére, utána magamnak cserélgethettem. A doktornőtől anyu kikérte a véleményét, hogy szerinte mi lehet ez? Azt felelte szerinte csak egy meg nagyobbodott nyirokcsomó, nincs okunk a pánikra.

 Most már csak várni kellett az eredményre, hogy jó vagy rosszindulatú lesz-e. A templomban a kedvenc papom, Róbert Atya az egyik vasárnapi misét értünk mondta.

Várakozás

 15 napot vártunk az eredményre, ez volt a legborzasztóbb időszak. Mikor minden reggel azzal a tudattal keltem fel, hogy nem tudom, mi lehet velem, csak vártam és vártam. Nem telt el úgy egy nap, hogy ne gondoltam volna a legrosszabbra. Hittem abban, hogy jó indulatú lesz, folyamatosan erre összpontosítottam, de valahogy mindig beugrott a lymphoma (rosszindulatú) szó, de elhessegettem a gondolatot.

 A családommal elmentünk a Balatonra a kikapcsolódás érdekében, jót tett mindannyiunknak, mert felszabadultabban teltek a napok. Az egyik legnagyobb bajom a Balaton parton az volt, hogy nem napozhatok, nem barnulhatok, mert eltiltott ezektől az orvos. Hihetetlen, hogy ezen járt az agyam, ilyenkor olyan érthetetlenül tekintek vissza magamra, hogy ez volt a bajom.

 Az aggodalom ellenére nagyon jól éreztem magam, az egyik legjobb emlékem ezekről a napokról, mikor a barátaimmal, elmentünk a borfesztiválra, Boglárra. Ott az egyik nagyon jó barátnőmmel arról beszéltünk, hogy kicsit túl van aggódva ez a dolog és minden a legnagyobb rendben lesz, mert velem rossz nem történhet.  Vitorláztunk is, de sajnos nem tudtam elengedni magam, ezért nem tudtam úgy élvezni.

 Mikor haza indultunk Pestre, mentünk is a Kékgolyóba, hogy kiszedjék a varratokat. Kellemes meglepetésemre nem is látszott olyan nagynak ez a vágás, mint amilyenre számítottam és már nem is fájt annyira.

 Ekkor megkérdeztük a doktort, hogy megjött-e már az eredményem, elkezdte keresni, abban a pillanatban, mikor elkezdte keresni a nevem a gépben, akkora szédülést és nyomást éreztem. Féltem az eredménytől és jobbnak tartottam, ha most még nem tudom meg. Meg is könnyebbültem, mikor nem volt még eredményem.  

Az eredmény

 Teltek a napok, elkaptam egy vírust, ami miatt több napig lázasan az ágyban feküdtem. Eljött a nap, mikor apu betelefonált már sokadjára az eredményem miatt. Megtudta. Ő volt az első akit, szembesítettek azzal, hogy a lánya rákos. Elmondta később, hogy tudatták vele és azt is, hogy hogyan közölte anyuval, most is könnybe lábad a szemem, mert el sem tudom képzelni mit érezhettek szülőként. Azt mondta anyának, hogy ne mondják el, majd a doktor elmondja.

 Anyu mikor haza ért, oda jött hozzám és azt mondta:-’’ Apa beszélt az orvossal és tovább küldött egy specialistához.’’ Nem esett le,hogy miért küldenek tovább. Erre még mindig azt mondtam:-’’ Anyu higgyünk benne, hogy jó indulatú, muszáj erre gondolni!’’ De láttam anyunak a szemében valamit, valahogy másképp nézett és azt mondta: -”Fel kell készülni a legrosszabbra is.’’ Éreztem, hogy ő tud valamit, így meg is követeltem, hogy mondja el.

 Eljött az a szó, az a mondat, amitől a legjobban féltem, hogy rosszindulatú. Mikor meghallottam az első gondolatom ez volt:-’’ Úr Isten! Ez van, nincs más választásom, akkor csináljuk!’’ Utána elkezdtem sírni, ez a sírás nem tartott sokáig. Úgy voltam vele, hogy addig nem agyalok semmin, amíg nem mond el mindent a doktor. Az nap össze voltam törve, rosszul voltam a vírus miatt is és ez a hír... Bele se mertem gondolni, hogy min fogok keresztül menni, meddig fog tartani. Már elkezdtem gondolkozni, hogy milyen leszek kopaszon, annyira féltem attól és attól is, hogy hogyan fognak rám nézni az emberek.

2013. 08. 24. Elérkezett a nap, mikor mentünk az eredményemért a kórházba, anyuval, apuval és a mamival, őt kértem, hogy jöjjön, mert éreztem, hogy kell egy biztos erő, ami a mamiban megvan. Attól a naptól kezdve minden megváltozott bennem. A kórház felé tartva nyugodt voltam, nem idegeskedtem, nem agyaltam, tudtam, hogy jó kezekbe kerülök. Mikor megláttam az épületet, azóta másképp tekintettem a Kékgolyóra.

 Megtaláltuk a 8-as épületet, ahova küldtek minket, végig riadtan mentünk . A doktor úr nagyon szimpatikus volt az egész családnak, éreztem, hogy jó kezekben vagyok és rábízhatom magam. Megvizsgált utána behívta a családom. Én az ágyon feküdtem, mert erőtlen voltam a vírus miatt, a többiek a doktor körül ültek. 

 Mikor elkezdett beszélni a betegségről a szívem egyre gyorsabban vert, minden egyes szavára úgy próbáltam koncentrálni. Hodgkin Lymphoma, nyirokmirigy rák. Ekkor még azt hittük, hogy a III. stádiumban vagyok.

 12 kemoterápiát írt elő (ennél a betegségnél ez a max) és utána szükséges lehet a sugár is. Amikor kimondta, hogy fél évig tilos a mozgás, abban a pillanatban, mintha minden összedőlt volna bennem, ekkor kijött belőlem a sírás.  4 éves korom óta táncolok, ez a mindenem, ebben lelem a legnagyobb örömömet és most meg van tiltva, ezt nem tehetik velem!!!  A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában tanultam, a táncosoknak 5 éves a gimi. Ez az ötödik évem lett volna, mikor csak táncórák, mellette tánctöri és anatómia órák.

 Már akkor tudtam, hogy ezt lesz a legnehezebb feldolgoznom és jött még egy olyan dolog, amitől teljesen a padlóra kerültem. Mikor kimondta, hogy a kemo miatt ki fog hullani a hajam, itt én azt hittem végem, csak sírtam... Életemben most először éreztem magam úgy, mint akiből kitéptek volna pár darabot. Az nem érdekelt, hogy kemot kapok csak ez a két dolog járt a fejemben, hogy ezeket elvesztem. Kérdeztem a doktor urat, hogy nem lehet megoldani másképp, hogy ne hulljon ki a hajam? Azt mondta, sajnos nem. 

 Még előttem volt egy csontvelő minta vétel, ami 26-ára esett és egy vérvétel. A PET CT vizsgálatra kért időpontot, ami a legrészletesebben kimutatja, hogy hol van daganat a testben. Azt mondta nem várhatjuk meg az eredményeket, mert mihamarabb kezdeni kell, ezért kiírta az első kemoterápia időpontját.

Értesítések

 Miután mindent közölt a doktor úr, infúziót kellett kapnom, mert annyira ki voltam száradva. Egy nagyon aranyos ápolónő kis szobájába kaptam az infúziót. Akkor még rettegtem a tűtől és nagyon fájt, mikor belém szúrták. Az ápolónő elmesélt egy hírt egy másik betegről, hogy ő is mennyire féltette a haját. A 20 éves lány, azt mondta, ő inkább meghal, mint hogy elveszítse a haját. Erre jól leszidta az ápolónő, és engem is, hogy ne az legyen a fontos, mert majd visszanő ugyan olyan szépre. Azzal a lánnyal később megismerkedtem a kezeléseken, nagyon jóba lettünk.

 Kértem, hogy hagyjanak magamra, hogy felhívjam a barátaimat. El sem tudom képzelni mit élhettek át a szüleim, mamin éreztem a legnagyobb erőt, de a szemeiben ott volt a könny. Egyedül voltam a szobában, csöpögött az infúzió.

 Az első dolgom az volt, hogy hívtam a közeli barátaimat, iszonyú volt ezt közölni velük. Most is könnyezem, mikor visszagondolok erre. Nem tudom, mit éreztek, de azt tudtam, mikor azt mondták, hogy ők végig mellettem lesznek, az így is lesz. Hatalmas erőt adott az egyik igaz barátom, ő azt mondta:-’’ Mira, te legyőzhetetlen leszel, ha ezt végig csinálod!’’ Tisztán emlékszem a szavaira, ez a mondata, annyira bennem maradt. A kórház után Gödre mentünk, ott elvonultam, mert még hívnom kellett másokat is, minden beszélgetésnél sírtam.

 A családom azt kívánta, hogy bárcsak mindannyiunk fél évig aludna, és majd csak akkor kelnénk fel, ha vége ennek az időszaknak. Nekem egy gondolat erejéig megfordult a fejemben, hogy bárcsak Csipkerózsika álmát aludhatnám. Hamar elvetettem ezt az ábrándot, mert ha ez így lenne, akkor nem szolgálná a fejlődésem útját. Hiszen át kell élnünk, minden egyes nehéz pillanatot, mert általuk tapasztalunk és fejlődünk. 

 Eldöntöttem, hogy meggyógyulok, végig kitartok, bármilyen fájdalmakon kell majd végig mennem, erővel menni fog. Egyszer megkérdeztem a Jó Istent, hogy miért kaptam ezt, de tudtam, hogy nem rossz szándékból tette ezt velem. A fejlődés miatt kaptam, ez egy lecke, ami miatt rengeteget tanulhatok és fejlődhetek. Nyugalmat éreztem, mert tudtam, hogy Isten kezében vagyok, vigyáz rám, végig velem lesz és segíteni fog. Azt kértem tőle, hogy gyógyítson meg, adjon erőt erre az időszakra. Meg is kaptam, mindent amit kértem ezért köszönök neki mindent.

"..Ne magunkban akarjunk megküzdeni nehézségeinkkel, betegségeinkkel, hanem vigyük mindezt Őhozzá. Bízzuk azt is őrá, hogy hogyan és mikor adja csodás erőit életünkbe." (Bibliaolvasó kalaúz)