KEMOTERÁPIA ÉS A VIZSGÁLATOK

 

 26-án anyuval és apuval mentünk a Kékgolyóba. Szerencsére addigra már teljesen jól voltam, kiment belőlem a vírus. Vérvétellel indítottuk a napot, nem bírtam valami jól, úgy éreztem elájulok. Erre furcsa visszaemlékezni, mert aztán úgy belejöttem, mivel szokássá vált, hogy vért vegyenek.

 Ezután jött a csontvelő minta, féltem nagyon, mert azt mondták elég fájdalmas. Nem tévedtek, tényleg  az volt. A farcsontomból vettek mintát, az érzéstelenítőnél össze rezzentem, mert azt hittem már akkor elkezdték.  Húúú  ez a csontvelő minta iszonyú, el nem tudom mondani, milyen fájdalmas. Az volt bennem, hogy én innentől kezdve bármit kibírok, amit kell kapnom. Itt mutatkozott meg először, hogy nagy a tűrőképességem, kicsit megkönnyeztem és utána mosolyogva keltem fel az ágyból.

 Anyuék csak néztek, mit mosolygok, a doktor úr azt mondta, hogy egy hős vagyok. Utánam egy 30 év körüli nő következett, kérdezte tőlem, hogy milyen volt. Azt feleltem, hogy rosszabbra számítottam. Egy kicsit várakoztunk, hogy jobban legyek, mert szédültem a minta vétel miatt. Pár perccel később, nagy sikításokat hallottam, úgy üvöltött az utánam következő nő, csak csodálkoztam, hogy én milyen jól bírtam.

 

PET CT/Stádium

 A PET CT vizsgálatra mami és anyu kísért el, izgultam, hogy hogyan zajlódhat ez a folyamat, mert ez nem akármilyen vizsgálat. A sima CT-vel össze sem lehet hasonlítani, ezerszer részletesebb, itt mindent kimutatnak, a legapróbb, meghúzódó kis hibás sejtig mindent. 

 Nagyon igényes hely, a folyamata így zajlik: egy kis elbeszélgetés a betegségemről, megnézik a cukromat, hogy rendben van-e, vénásan adnak kontraszt anyagot majd  beültetnek egy szobába, ahol 1 órán át meg kell inni egy  másfajta kontraszt anyagot és végül megvizsgálnak a géppel. Itt tv, mosdó, kényelmes szék vár, kellemes kis hely. Előtte csak 6 órával szabad enni, úgyhogy kicsit fájt a fejem.

 Az eredményt 4 napra rá megkaptuk, amit a doktor úr közölt velünk.  Elemezte a leletet és azt állapította meg, hogy a nyakban, tüdőben, hasban, lépben, keresztcsontban, combcsontban és a medencecsontban találhatók a daganatok. Így már a IV. stádiumba kerültem, amin a doktor úr is meglepődött, mert elég ritka ennél a fajta betegségnél, hogy ennyire elterjed.  Vérvételből kimutatták, hogy a tumormarkerem (a rákos sejtek aktivitása) ami 800 alatt a normális, nekem kezdetben 4332 volt.  A kezelés végén 270-re lement. 

 A doktor úr közölte velem, hogy ha nem kezeljük ki rendesen a betegségemet, akkor átmehet leukémiába. Ennél a mondatnál megdermedtem, de tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni.

A Kemoterápia

 Eddig csak a filmekből hallottam a kemoterápia szót. Fogalmam sem volt mivel nézek szemben, csak azt tudtam, hogy végig fogom csinálni bármi áron. Az első kezelést nagyon vártam, alig vártam, hogy elkezdjük, mert minél előbb tudni akartam, hogy elindul a gyógyulás folyamata. Nélkülözhetetlen volt a folyamatos küzdés, bátorság, kitartás és a rengeteg erő. Magamon még mindig csodálkozom, hogy mennyire jól viseltem. A filmekből és hallásból tudtam, hogy mire számíthatok.  Eldöntöttem, hogy bármennyire is fogok szenvedni, kibírom.

 Vérvétellel kezdődött a kezelés napja, ami alapján döntötték el, hogy megkaphatom a kezelést. Két alkalommal kevés fehérvérsejtem volt, ilyenkor szobafogságra ítélt a doktor úr. Elkezdtem vele alkudozni, hogy had utazhassak el és ne keljen a négy fal között,  otthon lennem. Kértem a dokimat, hogy a szobafogság határait Balatonig engedje, erről hallani sem akart. Ekkor gondoltam megvesztegetem, ezen nagyot nevetett, majd mondtam, hogy:-" Jó, akkor játszuk le a telefonomon egy játékban, aki nyer, az nyer.''  4 napom volt, hogy helyre álljon a fehérvérsejtem, különben ha nem, akkor injekciózni kellett volna, de szerencsére időben helyre állt. Az első kezelést szeptember 3-án kezdtük az utolsót február 10-én fejeztük be.

 Riasztó volt mind a 12 alkalommal bemenni a kemoterápia részbe. Minden egyes kezdetnél, mikor már a székben ültem és vártam, hogy jöjjön a ’’koktél’’ magamban mondtam:-’’ Most jön az x-edik menet!’’  Infúzión keresztül kaptam, kb. másfél-2 óráig folyt, aztán mehettem is haza.  Miközben kaptam, olyan mérhetetlen nagy fájdalmat még nem éreztem, iszonyúan fájt, mart, csípett. Azt éreztem, leszakad a karom, olyan érzés volt, mint ha késsel szurkálnának, borzalmas. Keservesen, összeszorított fogakkal, majdnem sírva, de kibírtam, bennem volt az, hogy ki kell bírnom, meg tudom csinálni, mindegy mennyire fáj, de megteszek bármit a gyógyulás érdekében.

 Azt hittem majd én is olyan rosszul leszek, mint a legtöbb ember: émelygés, hányás, erőtlenség.. De én annyira jól bírtam, hogy mindenki csak csodálkozott rajtam. Fejben már a legelején eldöntöttem, hogy a lehető legjobban fogom viselni. Teljes mértékben igaz az a mondás, hogy minden fejben dől el!

 Egészen a 8. kezelésig szuperül bírtam, csak fájt a gyomrom, alig volt étvágyam, gyenge, erőtlen voltam a kezelések utáni napokban. Amiért olyan jól bírtam a kezeléseket azt a sok alternatív dolognak is köszönhettem, amiből rengeteget szedtem. Olyan is történt, hogy másnap már porszívóztam, kész vicc.

 A 8-tól éreztem, hogy sokkal nehezebb, már telítődött a szervezetem, ezért bírtam gyengébben. Ekkor már hánytam is, a gyomrom iszonyúan fájt és nagyon gyenge voltam. Az utolsó kezelés után 1 hétig feküdtem, borzalmas volt, azt hittem sosem lesz vége. A fogínyem az egész idő alatt folyamatos gyulladásban volt, az utolsó hetekben antibiotikum kellett, olyan rosszul voltam. Nem tudtam enni, beszélni, borzalmasan gyenge voltam.

 Az első kezelés reggelén, tesóm oda jött az ágyamhoz és ezt kérdezte:-’’ Huhhh, izgulsz?’’ Mosolyogtam és annyit mondtam:-’’ Nem, csak attól félek, hogy fájni fog, ahogy megszúrnak a tűvel.’’ Nagyot mosolygott és kitartást kívánt. Az első kezelést nagyon vártam, mert már el akartam kezdeni a gyógyulás folyamatát és kíváncsi voltam, hogy hogyan zajlik egy kezelés.  Anyu és mami kísért el az első körben.

 Apu egy borítékot adott a kezembe reggel, amit csak akkor bonthattam, ki ha már elindult a kezelés.  Invictus- A legyőzhetetlenből ez a vers szólt: Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mért rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejemet, a haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek, utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!

 Minden egyes kezeléskor anyu jött velem, kétszer apa és az utolsó kezelésemre elkísért az öcsém is. Minden egyes alkalommal, ott volt velem egy vagy több barátom.

 Felbecsülhetetlen érzés, mikor a barátaim megkérdezték, hogy eljöhetnek-e velem. Ennél többet nem adhattak volna, hogy végig kézen fogva ott ültek mellettem erőt adva. Mikor látták, hogy iszonyúan fáj, próbálták terelni a témát, megnevettetni. Amikor hánytam, szó nélkül tartották a tálcát. Hatalmas bátorság kellett nekik is, hogy elkísérjenek ide, annyira hálás vagyok és most is könnyezni tudok emiatt. 

A kezelések közbeni CT vizsgálatok

Az első vizsgálatot októberben, a negyedik kezelés után és a következő vizsgálatot decemberben a nyolcadik kezelés után végezték. Szerencsére folyamatosan javuló eredményt mutatott a CT. Az orvosom az első eredmény után nem számított ilyen jó eredményre, őt is meglepte, hogy mennyire zsugorodtak össze a daganatok.

 A második eredménynél a doktor úr mosolyogva azt mondta, hogy nem mond olyat, amivel elbízom magam. Nem szívesen gondolok vissza a CT vizsgálatokra, mert alig tudták megtalálni a megfelelő vénát, ezért sokszor szúrtak meg. Elsőre Anyuval mentem a másodikra Mamival és Papival.